|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azon az egy lövésen én is agyalok, ráadásul nulla mellémenő vagy blokkolt lövésünk volt a 3-ban, tehát az gazából egy lövési kisérletet jelent - 1 GÓLOS HÁTRÁNYBAN!
Ez Roy felelősségét is felveti szerintem, nem követelem a fejét, de kicsit sok a szöveg most már - legalább ne tegyen úgy, mintha alapjábavéve rendben lennének a dolgok.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#48113) |
|
|
|
|
|
|
|
Vegyes egy meccs volt. Megint sikerült egy fél meccsen át jól játszani, aztán meg nem. Milyen érdekes, az első felében sokat volt nálunk a korong, jól forgattuk, többet kellett blokkolnia (ha már ennyire téma ez a kiugróan sok blokkunk miatt) a Kingsnek. Aztán fordult a kocka. A bírók is szétfújták a meccset, meg szokás szerint a Kings folyamatos botfogásaival is meg kellett birkóznunk (nem sok sikerrel). Duchene-nek is csak a gólja volt említésre méltó, de reméljük ez most felszabadítja majd (ej de jó hogy majd' minden szezonban téma ez is...).
Ami jó:
- a lesajnált Berra és Holden jó teljesítménye
- Mack akkor is jó, amikor a sortársai nem, plusz az az all-round game changer center kezd lenni, amire hivatott (PP, PK)
- Rantanen és Grigoenko ha nem is villog előrefelé. de védekeznek becsülettel, korukhoz képest pláne éretten
- Söderberg teljesen jó, úgy látszik kellett neki pár meccs hogy felvegye a ritmust
Ami rossz:
- Iginla, Landy és Tangs teljesen homály volt most
- EJ kb. egyetlen rossz passza a meccsen, amiből pont gólt is kaptunk
- hogy kihagytuk az 5on3-at a végén, amikor ráadásul Doughty sem volt bent
- az egész kib*szott harmadik harmad, amikor is egy, azaz egy lövést sikerült megeresztenünk egyenlő létszámban. Hátrányban, a harmadik harmadban. egyetlen egyet.
Ezen érdemes egy picit hosszabban elidőzni, mert az ilyen statok között (tehát hátrányban a harmadik harmadban megeresztett lövések száma) ez volt 2007 óta a harmadik legrosszabb produkció. Mellesleg a legrosszabb is hozzánk fűződik 2014 márciusából. és a hatodik legrosszabb is, idén áprilisból. Tehát másfél év alatt a 6 legrosszabb ilyen produktumból 3 hozzánk fűződik, ugye mind már a Roy-érából. Ebben amúgy mióta Roy van csak a BUF, EDM, NJD rosszabb. Illene ezen elgondolkozni.
|
| |
|
|
|
|
SAR 4-0-ra verte az amúgy nem gyenge Griffinst.
HIVATKOZÁS
|
| |
|
|
|
|
Barrie received a three-game suspension for a hit to the head of Ducks' Simon Despres in Friday's game, according to CBC's Hockey Night in Canada. The suspension will cost Barrie $41,935.47 in salary.
Barrie 3 meccs.
Fasza.
Remélem a cseh rabszolga(ahogy Sjöa mondaná) fejét Mcleod levágja ma.
|
| |
|
|
|
|
Gormley kéne szerintem is, csak kinézek Royból egy ilyen húzást :)
EJ-n látszott is hogy valami nem kóser, reméljük nem komoly...
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48109) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem Gormley lesz a befutó. Egyébként írták twitteren, hogy EJ nincs tökéletes állapotban, lágyék sérüléssel bajlódik
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#48108) |
|
|
|
|
|
|
|
Vagy felhívjuk Noreau-t, ő tudja azt karakterben mint Barrie, és jól is kezdte a szezont a Rampage első bekkpárjában.
Egyébként Everberg is, az Agozzino-Street-Everberg trió az eddigi két meccsen magasan a legjobb sor volt.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48107) |
|
|
|
|
|
|
|
Remélem most már be fogja, mert valszeg Barrie el lesz tiltva.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#48106) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a szezon eddig néhány várakozásom teljes arcon csapása: Duchene és Barrie ritka szar, a 4. sorunk tavaly az egyik legrosszabb volt, idén 5 gólnál tartanak (szóval 5x annyit lőttek, mint az egész Ducks), Berra lehoz egy SO-t (megjegyzem, tavaly a Bruins ellen is egy nagyon erős meccsel kezdte a szezont, aztán az AHL-t is megjárta), Mitchell rámegy a Rocket Richard Trophy-ra és Beauchemin is teljesen jó, Söderberg viszont nem.
Mondjuk azért teljesülni is látszik néhány megérzésem, pl. Zadorov meccsről meccsre jobban tetszik, MacK is úgy kezdett, ahogy egy bounce-back szezont kezdeni kell, és Guenin és Stuart is annyira használhatatlan, mint ahogy vártam. Gormley-t megnézném lassan, nem értem, Roy miért nem dobja be.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48105) |
|
|
|
|
|
|
|
Érdekes, de ugyanakkor unalmas meccs volt. Lényeg, hogy gyorsan felálltunk a B-től kapott pofonból! Kellett a gyors gól, utána végig nyugodtan tudtunk játszani. Berra SO, úgy látszik vihar van az univerzumban, pedig voltunk bőven PK-ban is, de ez legyen a Ducks baja, hogy nem éltek a lehetőséggel. Perry kapott egy kis jómodort ezen a meccsen, 3 védőnk megdolgozta rendesen (EJ nevében elnézést, az valóban boarding volt). Zadorovot már most imádom. Kíváncsiságból megnéztem csapat szinten a blokkolásokat, nem meglepetés, hogy vezetjük ebben a ligát 104 blokkal, második VAN 80 blokkal!!! A Kings is hasonlóan gyengélkedik mint a Ducks, ugyanígy kell játszani és nem lehetetlen a győzelem.
Btw, barna, a talin említetted, hogy te már tavaly se tartottad volna meg Mitchellt, hogy vélekedsz most erről?
|
| |
|
|
|
|
Tyson és a K.O. kéz a kézben jár, olyan mint a Head and Shoulders: 2 in 1. Apropó: Én szigorúan, Mike-ra gondoltam.
Despres-nek, mielőbbi gyógyulást.
|
| |
|
|
|
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! | A blokkokkal és kaput nem találó lövésekkel együtt több mint 80-szor kísérelt meg a Ducks lőni |
|
Felrémlett bennem, a januári mérkőzés a CHI ellen, ahol Varly, hozta azt a szenzációs SO-t, 54 lövésből. Akkor ott is, -ha jól emlékszem-, 90 feletti kísérlet volt. Mondjuk ha ilyen "hatékonyságú" az ellen lőlapja, akkor Barna klasszikusát idézve: "pont leszarom." (Bár Ő, más kontextusban használta.)
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#48101) |
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
Olyat mondjuk nem tudom fogok-e még látni életemben, hogy egy ellenfél ne lőjön bőven túl minket. Visszaemlékezni már alig tudok ilyenre, olyan régen volt. A blokkokkal és kaput nem találó lövésekkel együtt több mint 80-szor kísérelt meg a Ducks lőni - ahogy McNab is mondta a közvetítés alatt, ezekre mindannyiszor el kell indulnia egy kapusnak. Nem jó taktika, de úgy látszik Roy sem tud változtatni ezen.
|
| |
|
|
Válasz vitoandolini hozzászólására (#48100) |
|
|
|
|
|
|
|
A sorminta szerint, most ilyen produkciónak kellett jönnie. Berraval kapcsolatban: A meccs alatt azon tűnödtem, ki van a maszk alatt, mert tuti, hogy nem ő. Legyünk fair-ek vele szemben - annyiszor és annyian rúgtunk bele -, ez most több volt, szimpla backup teljesítménynél.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#48098) |
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
MacK 6 BLK.
Egész csapat látványosan sokat blokkolt.
Kings ellen kérdés boston vagy a mai meccs lesz újratöltve?
|
| |
|
|
|
|
Néha azért elbizonytalanodom hogy tényleg Avalanche-meccseket nézek-e :) Kiváló special units, Berra shutout, Holden +3, Mitchell gól/meccs... the end is near.
Plusz Perry is 3 olyan hitet kapott, hogy még most se nagyon tudja szerintem merre van arccal - nem mintha nem lenne minden megengedett egy ekkora patkány ellen. Maga a Ducks se tudná megmondani mitől ilyen gyengék eddig idén, és főleg hogy miért képtelen gólt lőni - jókor találkoztunk velük, valljuk be.
|
| |
|
|
|
|
Még áll, magas Berra vára.
|
| |
|
|
|
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Na akkor, hàmozzunk narancsot.
|
| |
|
|
|
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
Meggyőztél.
Az én "álomdöntőm" egy Avs-Habs lenne mióta Roy nálatok van, reméljük egyszer összejön.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48094) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem szívesen lennék edző nálatok, ha egy nagyon jó, egy gyenge szezon után és egy 1-2-es kezdésnél kibasszátok az edzőt Roy-nak vannak hibája ez tény, egyes dolgokra kicsit későn reagál, meg van pár ember akibe az elmúlt időben szerelmes volt, de NHL szinten ő egy tapasztalatlan edzőnek számít. 3 meccs ment le a 82-ből, ez alapján bármit is megítélni egyszerűen butaság.
Más.
Foote idősebbik fia már a WHL-ben csapatja, 2017-ben lesz draftolható. 16 éves a srác, 190 centi és 90 kiló
|
| |
|
|
Válasz Laval hozzászólására (#48093) |
|
|
|
|
|
|
|
Most így hirtelen az jutott eszembe Veletek kapcsolatban, hogy pár éve nálunk többek között Roy és Therrien is esélyes volt, ráadásul Roy lobbizgatott nálunk, hogy az 1/3-as cetlivel Grigorenkot vigyük el (amiből végül szerencsére Galchenyuk lett). Én játékosként nagy rajongója voltam Roy-nak, és nagyon szerettem volna, ha hozzánk jön, és még Grigorenkoval is kibékültem volna, de ma már nagyon örülök, hogy ez nem így történt. Azt gondolom, hogy sokkal többet ki lehetne hozni ebből a csapatból, nálunk Roy már nem biztos, hogy edző lenne.
|
| |
|
|
|
|
Grigorenko sanszos, hogy fog játszani. Tegnap Grigorenko-Soderberg-Rantanen 3. sor volt az edzésen. Mindenképpen előrelépés, mert Rendulicnál szarabb nem lehet Grigorenko, illetve Rantanen is végre visszakerül a jobb szélre. Védelemről egyenlőre nincs infó.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#48091) |
|
|
|
|
|
|
|
Gormleyt akarom, Stuart még talán Gueninnél is rosszabb. Grigorenkot is bedobhatnánk, hátha visz valami életet a harmadik sorba.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48090) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerencsére nem lett az. Berra kezd a kacsák ellen.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48088) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez jó hír, meg is van a magyarázat az idén is elmaradó playoffra. Tavaly Winchester és Bordie sérülése miatt nem jutottunk be.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48088) |
|
|
|
|
|
|
|
Duchene megsérült az edzésen. Állítólag komoly.
|
| |
|
|
|
|
Mondjuk ehhez nem kell Jack Adams trophy. :)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48086) |
|
|
|
|
|
|
|
Érdekes volt a postgame interjú.
"We were awful tonight, that's all. Good night" - és Roy elpályázott a mikrofon elől.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#48085) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez nagyon szar volt. Brávó!
|
| |
|
|
|
|
Miről beszélsz? Barrie majdnem 25 perc jégidőt kapott. Nem is kevéssel Barrie volt legtöbbet a jégen. LOL? Busman és EJ is büntiben volt úgy látszik. Sebaj Barrie miatt kaptunk legalább 2 gólt pluszban, de megérte a fegyelemezés!
|
| |
|
|
Válasz vitoandolini hozzászólására (#48083) |
|
|
|
|
|
|
|
Tárgyalás és szerződés elött: A tavalyi Barrie, megér 4.5-5 milliót, a mostani "bugos, 2015.beta verzió", hármat se nagyon ...
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48082) |
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
Mitchell gol. Barrie amugy katasztrofa. 10 masodpercen belul ketszer adta el a korongot sajat harmadban. Varok egy Gormley-Barrie cseret szombat hajnalra.
|
| |
|
|
|
|
Elonybol meg igy is betalalunk. Szerencse hogy ma mar csutortok van es nem het eleje, mert munkaba menet tuti meggyilkolnek valakit
|
| |
|
|
Válasz vitoandolini hozzászólására (#48080) |
|
|
|
|
|
|
|
0-5, Varly le, Berra bent: Have a nice day ...
|
| |
|
|
|
|
------------ "It’s all about commitment" |
|
|
|
|
|
5. Megint eladott korong sajat harmadban. Varly is szar de amit a csapat eload elotte az nullszint. Ma minden bostoni jatekos megloheti a szezon elso goljat.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48078) |
|
|
|
|
|
|
|
0-4. Megint mi csinaltuk meg a helyzetet nekik. Sajat keken Barrie eladja a korongot..persze minden bemegy nekik.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#48077) |
|
|
|
|
|
|
|
Beszaras milyen soft golokat kapunk. Meg egy rinaldo golt legyszi valami felpajarol megpattanosat.
|
| |
|
|
|
|
Hihetetlen. Kozuk nem volt a meccshez, elbaszott csere es vezetnek.
|
| |
|
|
|
|
Szerintem úgy gondolkozik, hogy nem akarja megbontani a 4. sort, hogy onnan hozzon fel játékost a harmadikba.
Amúgy a szar első sorral mi a helyzet, itt első sorban a Duchene-Iginla kettősre gondolok, mert együtt tök veszélytelenek viszont Iginla PP-ben MacKinnon és Landeskog mellett nagyon jó, már-már Duchene tűnik féknek. Az 1. és 3. sort kicsit variálhatná, az rendben van, hogy a 2-hoz és 4-hez nem nyúl.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#48073) |
|
|
|
|